Közbiztonság Tájékoztatjuk a magyar állampolgárokat, hogy az ország utazás és ott tartózkodás szempontjából "II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő további országok és térségek" kategóriájába tartozik. Paraguayban közvetlen terrorveszély jelenleg nincs. A külföldieket leginkább érintő bűncselekmények, a lopás, rablás, ami nappal, forgalmas helyen is előfordulhat. Értéktárgyakat, ékszert (gyűrű, értékesebb óra, nyaklánc, karkötő, stb.) látható helyen nem javasoljuk hordani, ahogy nagyobb összegű készpénzt, bankkártyát és más fizetési eszközt sem. A közbiztonság szempontjából problematikus a turisták által látogatott városközpont, ahol nagyobb tömegek mozognak, a bevásárló központok, illetve napnyugta után a külvárosok, illetve a városok szegényebb negyedei. A városi közlekedésben használatos járművek veszélyessége hasonló a hazaihoz. Javasoljuk, hogy inkább taxit, azon belül is inkább CB-rádióval felszerelt rádió-taxikat, vagy a jelzés nélküli, u.n. remiseket használjanak. Ez utóbbiakat a szállodák portáján lehet kérni.
Egészségügy Paraguayban járványveszély jelenleg nincs. A közkórházakban az alapellátás biztosítása külföldiek számára elérhető áron történik, ám a szolgáltatás nagyon alacsony színvonalú. A balesetbiztosítás gyakorlatilag alig működik. Ha valaki biztosítást szeretne kötni, arra csak a helyszínen van lehetőség, mivel a paraguayi szolgáltatóknak nincsenek közvetlen nemzetközi szerződéseik, mely az ország fejlettségi színvonalával magyarázható. Az országban működő, külföldiek számára javasolt magán egészségügyi ellátóhelyek színvonala elfogadható és tarifáik gyakorlatilag az európaiakkal azonosak.
Nemzetközi repülőterek Asunción.
Helyi közlekedés A közúti közlekedés szabályai alapjában véve azonosak az európaiakkal, ám ezeket a normatívákat Paraguayban is felettébb rugalmasan kezelik.
Külképviseletek Az országban hivatásos magyar külképviselet nincs. Az akkreditált nagykövetség Buenos Airesben (Argentína) található, ezért az oda utazóknak a konzuli segítség nyújtása nem megoldott, illetve rendkívüli nehézségekbe ütközik, és hosszabb időt vesz/vehet igénybe. Ezért javasoljuk, hogy vegyék föl a kapcsolatot az Európai Unió valamely tagállamának helyi képviseletével (javasoljuk a spanyol külképviseletet) vagy a paraguayi magyar tiszteletbeli konzulátussal. Asunción - Tiszteletbeli KonzulátusFelügyelő külképviselet: Buenos Aires Cím: Asunción Campos Cervera 6030, Asunción Előhívó: (00)-(595)-(21) Telefon: 291-947, 291-948, 291-167, 292-821 Ügyelet: (00)-(595)-(981)-400-366 (mobil) Tiszteletbeli konzul: Tömböly Dénes Fax: - E-mail: secretaria@tecnoedil.com.py, dtomboly@tecnoedil.com.py Buenos Aires - NagykövetségCím: Calle 11 de Septiembre 839, Capital Federal, Ciudad de Buenos Aires Előhívó: (00)-(54)-(11) Telefon: 4777-1770, 4778-3130 Ügyelet: 4777-1770 Fax: 4777-1054 Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Józsa Mátyás E-mail: secretaria@embhungria.com.ar Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/buenosaires Akkreditált országok: Argentína, Paraguay, Uruguay és Peru Buenos Aires - Konzuli hivatalCím: Calle 11 de Septiembre 839, Capital Federal, Ciudad de Buenos Aires Előhívó: (00)-(54)-(11) Telefon: 4778-3734 Ügyelet: 4777-1770 Fax: 4777-1054 Konzul: Polák Zoltán E-mail: consul@embhungria.com.ar Ügyfélfogadás: kedden és csütörtökön: 10.00-13.00 Konzuli kerület: Argentína, Bolívia, Ecuador, Paraguay, Peru és Uruguay
Beutazási feltételek, vámszabályok Vízumkötelezettség a turizmus céljával beutazók esetében nincs, minden más esetben - munkavállalás, tanulmányok folytatása - vízumkötelezettség áll fenn. Turistaként legfeljebb 90 napig tartózkodhat magyar állampolgár Paraguayban. Amennyiben látogatása ennél hosszabb időre szól, a helyi idegenrendészeti hatóságnál kell a tartózkodás meghosszabbítását kérvényezni. Az ügyintézéssel kapcsolatban közvetlen tapasztalatunk nincs, meghosszabbítási igény még nem merült fel. Noha az eljárás korrekt, de az ügyintézés nehézkes, időigényes, több napot vehet igénybe. A térség országaiba egyetemlegesen tilos a húskészítmények és nyershús, valamint zöldségfélék behozatala. Az ilyen termékeket a határon elkobozzák.
|