Franciaország

Franciaország és a franciák nem akaszkodnak ránk: azt akarják, hogy mi fogalkozzunk velük. És aki nem sajnálja a fáradságot, olyan országot fog felfedezni, ami korántsem hasonlít a "vörösbor és a sajtok, a latinos rögtönzés és a párizsi frivolitás" hagyományos sémáira. A Hexagon, ahogy a franciák országukat nevezik, gazdag történelmi hagyományokban, ugyanakkor nagyon is modern állam. A versailles-i kastély ugyanúgy Franciaország, mint a TVG szuperexpressz, a csúcstechnológia éppúgy, mint a kisüzemek és a kisgazdaságok. A franciák elégedettek ezekkel az ellentétekkel - számukra nincs ellentmondás hagyomány és korszerűség között.

Franciaországban minden út a szó szoros értelmében Párizsba vezet.
A hagyomány Franciaországban nem évült el. A franciákban ezeréves történelmük során erős nemzeti öntudat alakult ki. És megvan rá a különleges képességük, hogy múltjuknak csak a fényes fejezeteire emlékeznek, a sötét foltokat alighanem tudatosan elfelejtik.

Franciaország egyben ezerarcú táj is. Sok külföldi azt hiszi: Franciaország egyenlő Párizzsal. Pedig a nyüzsgő főváros világviszonylatban páratlan kulturális kínálatával csak kis része az országnak. A másik Franciaország az a tágas táj, amely már néhány kilométerre Párizstól kezdődik, s melyet a franciák kedvesen "la France profonde"-nak - az ősi Franciaországnak - neveznek.
Ezzel a hagyományos Franciaországgal, a nagyvárosokat leszámítva, mindenütt találkozunk. Olyan változatos, hogy csak néhány példával ismertethetjük. Franciaországban több mint 36 000 helység van, s a települések 60 százalékában ötszáznál kevesebben élnek. Ezek a festői kis falvak gyakran olyanok, mintha megállt volna fölöttük az idő. Sok kisebb-nagyobb településen legalább két vagy három "palota" is található: a polgármesteri hivatal, a templom s gyakran még egy kis kastély is - az évszázadokon át váltakozó hatalom tanúi.
A "savoir vivre" az "életművészet" - amely szerint az élettől többet várunk, mint pusztán a munkát -, a franciák egyik legrokonszenvesebb jellemvonása. De aki ennek alapján azt hiszi, hogy a franciák kevesebbet dolgoznak, mint például a németek, nagyon téved. A francia savoir vivre-hez hozzátartozik az étkezés öröme: ez közhely, de igaz. Hol bizonyosodhatunk meg erről jobban, mint a francia vidéken, ahol a különböző tájak, szerencsére, mindmáig megőrizték szakácsművészetüket? Szopós malac Normandiában, sült kagylók a tengerparton, savanyú káposzta Elzászban vagy a bouillabaisse nevű halleves Marseille régi kikötőjében - olyan fogások ezek, melyek sokkal több élvezetet nyújtanak, mint az "új konyha" drága és rossz szokása, a nagy tányéron tálalt kis adagok.
Franciaország északi részét iparvidékeivel, első világháborús csatatereivel, eldugott falvacskáival, a La Manche csatorna krétaszikláival ma is ezrével vonzza az embereket.
Ha Picardiából nyugat felé, Normandiába érkezünk, láthatjuk: ezt a vidéket minden hétvégén elárasztják a párizsi turisták. Nyaranta ezrével keresik fel a partraszállás vidékét, a katonatemetőket, a múzeumokat háborús veteránok Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból, Kanadából, de Németországból is. Jó, ha tudjuk, hogy errefelé minden második nap esik, de nyáron a felhők hamar elvonulnak. Normandia, akárcsak a vele délkeleten szomszédos Bretagne - a nagyobb városoktól eltekintve - máig megőrizte vidékies hangulatát.

Bretagne-nak, e vékony földsáv lakosainak nehezükre esik, hogy franciáknak érezzék magukat. A bretonok igazából Angliából származnak és az 5. században telepedtek meg a Bretagne-félszigeten. Nyelvüket, a bretont, még ma is 500 000-en beszélik. Ez az elzárt néptörzs véglegesen csak a 16. században olvadt be a francia királyságba. Sok breton egészen a legutóbbi időkig küzdött Bretagne autonómiájáért. Ezen a parasztok és halászok lakta vidéken máig is sok minden emlékeztet az ősi származásra. Sehol Franciaországban nem kapcsolódik annyira össze a katolikus egyház és a babona, a jámborság és az okkultizmus, mint itt.

Ott, ahol Bretagne már átmegy a szép Loire vidékébe, kiegyensúlyozottabb a táj. A Loire völgye, kastélyaival és katedrálisaival a francia kultúra egyik legfontosabb vidéke. A Loire menti kastélyok évszázadok óta a francia udvar és a főurak pompakedveléséről tanúskodnak. De Chambord, Amboise, Chenonceaux, Cháteaudun és annyi más kastély a korábbi századok zseniális építőművészetének és kézművességének is bizonyítékai. Ezen a vidéken - melyet Franciaország virágoskertjének is neveznek - mentette meg a 15. században egy fiatal lány, a legendás Jeanne d'Arc a francia királyságot az angoloktól. A páncélba öltözött bátor lotharingiai parasztlány könnyen a francia nők egyenjogúságának jelképe lehetett volna, de erre a célra sosem használták fel. Az Atlanti-óceán partvidéke, a Loire-torkolattól Biarritz-ig, háttérben a lapos dombvidékkel, újabb bizonyság arra, hogy Bretagne éghajlata zord, a táj rideg, különösen a szikláktól szabdalt partvidéken, a számtalan öbölben, part menti szirteken és szigeteken. Heves hullámtörés, hatalmas árapály állandóan változó megvilágításban örök természeti színjáték itt.

Bordeaux olxan, mint Versailles és Antwerpen együtt, mondotta Victor Hugo. Az jómódú település ma a francia délnyugat fővárosává fejlődött. Bármilyen meglepőnek tűnik is, a Bordeaux és Bayonne közötti partvidék 300 éven át angol uralom alatt állt. A vidéket csak a 15. században, a százéves háború után csatolták végleg Franciaországhoz. Az épületek - a nagy színház, a Notre Dame-templom, a Tőzsdetér, a városháza - nagy idők tanúi, de az idő nem állt meg, Bordeaux az utolsó évtizedekben modern nagyváros lett. Lehetséges, hogy Bordeaux az angol időkből őrzött meg valamit a brit szenvtelenségből, s talán innen adódik, hogy az angolok máig nagy kedvelői a Bordeaux-i boroknak.
Bordelais-ben és Médocban, a Bordeaux-t körülvevő világhírű borvidékeken rájöhetünk például arra is, hogy a gasztronómiai aranyszabályt, miszerint halhoz, rákhoz és kagylóhoz nem szabad vörösbort inni, a fehérborok termelői eszelték ki. Ha a vörösbor jó, ez a társítás különösen finom.
A környék szőlősgazdái a borászat arisztokratái Franciaországban. Joggal nevezik boraikat "Cháteau"-boroknak, akkor is, ha csak dombocskányi szőlőjük van, rajta kis présházzal. Az idők során azonban az ilyen vincellérházikók megritkultak, mert a bordeaux-i bor jól jövedelmez, és a borarisztokraták közül ma már sokan valóban kastélyban laknak.

Bordeaux-ból Európa egyik legnagyobb erdőségén, Les Landes-on áthaladva, elérünk a hatszög délnyugati csücskébe, Baszkföldre. Titokzatos vidék ez, a Pireneusok lábánál. A francia-spanyol határ által elválasztva 800 000 baszk él itt, ebből 100 000 a francia oldalon. Saját nyelvük van, saját kultúrájuk, és még sincsenek kimutatható történelmi gyökereik. A tudomány máig keresi, honnan származnak a baszkok, anélkül, hogy erre választ tudna adni. Tény viszont, hogy ez a nép - Franciaországban kevésbé, Spanyolországban inkább - kilátástalan, olykor terrorista módszereket is alkalmazó harcot vív függetlenségéért. A látogató azonban ebből keveset tapasztal - akárcsak a gazdag bordeauxiak, akiknek ezen a Svájcra emlékeztető hegyvidéken villájuk is van.

Az Atlanti-óceán strandjai sok turistát arra csábítanak,hogy a legrövidebb úton - és ez általában a díjköteles autópálya - száguldjon keresztül az országon. Így aztán elmulasztja megismerni az igazi Franciaország egyik jelentős, útba eső tájegységét. Burgundia és Auvergne a Középhegységgel olyan vidék, amely mindig megérdemel kisebb vagy nagyobb felfedezőutat. Tulajdonképpen itt dobog Franciaország szíve. Burgundia nemcsak a természettől megáldott borvidék. A Massif Central, a Francia- középhegység falvai és tanyái romantikusnak tűnhetnek a turistáknak, az ott élő hegyi parasztoknak azonban ez a "romantika" nélkülözéssel járó kemény munkát jelent. Az elmúlt években szerény idegenforgalom alakult ki errefelé. A felföld kialudt vulkánok kúpjaival, tiszta patakokkal és folyókkal, néhány kastéllyal és kolostorral, valamint igen jól jelölt turistautakkal várja a természetkedvelőket a táj.

Auvergne-től nyugatra, az Atlanti-óceán irányában Limousin és Périgord zöld dombvidéke következik. A vasúthálózat itt csak igen későn, a múlt században épült ki. Kevesen tudják, hogy Périgord-ból származik a szarvasgomba, ez a ritka föld alatti gombaféleség és a májpástétom, a hizlalt libák, kacsák májából készített csemege. Ez Franciaországban majd minden évben újságtéma, de nem a libatömés "kegyetlensége", hanem a pástétom ára miatt: karácsony előtt az ország lakossága szinte úgy figyeli ennek az áhított előételnek kilogrammonkénti árát, mint a tőzsdei árfolyamot. A szokásos évi 10-20 százalékos áremelkedés nyomán az újságok, a rádió, a televízió szinte nemzeti gyászról számolnak be, ennek ellenére a pástétom nem hiányozhat a karácsonyi ünnepi étkezésből.

Az egykori gyarmatbirodalom emlékeként Franciaország sok afrikainak is a szellemi hazája. Sehol az országban nem él a lakossághoz viszonyítva annyi külföldi, elsősorban észak-afrikai, mint Marseille-ben. Sehol nem határozzák meg a városképet az idegenek úgy, mint itt. Aki végigsétál Marseille egykori legfényesebb utcáján, a La Canebiére-en, azt hiheti, hogy egy tuniszi vagy algíri bazárban van. S az ehhez kapcsolódó első kerület, az egykori büszke polgárnegyed, ma teljesen arab városrész, Észak-Afrika minden varázsával, kereskedőkkel, visongó gyerekekkel, lefátyolozott nőkkel és kávézókkal, ahol viszont csak férfiak ülnek.

Languedo-Roussillon, ahol a spanyol határon még katalánul beszélnek, Provence, a római amfiteátrumokban rendezett bikaviadalokkal, Avignon, az egykori pápai székhely, Cote d'Azur, az "Azúrpart", amely keleten már Olaszországra emlékeztet: ez a mediterrán földsáv Franciaország nyaralóközpontja, egyúttal szabadtéri múzeuma a Római Birodalom örökségének is, amelynek a kultúrájából Franciaország latin hagyományai származnak. Ki csodálkozhat hát azon, hogy a franciák 80 százaléka saját hazájában tölti el a szabadságát?
A Földközi-tenger francia partjának sok arca van. Camargue-ben magány és a természet csendje, Nizzában, Cannesben és Monte Carlóban nyüzsgés és nagyvilági élet. Csaknem minden nagyobb városnak van elismert nyári fesztiválja, ezek sokszor igen rangos kulturális események. Hogy csak néhányat említsünk: zenei fesztivál Montpellier-ben, Aix- en-Provence-ban vagy Toulonban, színházi fesztivál Altiban és Avignonban. És ne feledkezzünk meg a májusi Cannes-i játékfilmfesztiválról.