A Nyugat-Európa vezető országai közé tartozó Németországot, a volt NDK és NSZK területeinek egyesítése (Einigung) óta 16 szövetségi állam alkotja. Minden tagállam (bundesland) önálló tartományi központtal, székhellyel, közigazgatással, törvényekkel rendelkezik. Az országot sokáig kettéválasztó politikai ellentétek miatt a gazdasági, és ipari fejlettség terén különbségek alakultak ki az ország keleti és nyugati területei között. Ez a különbség 1990 óta csökken, ám az újonnan jött tagállamok jelentős hátránnyal indulnak a régi tagállamokhoz képest. Az ország éghajlata északnyugaton óceáni, délkelet felé haladva kontinentális jellegű.
- Az Európai Unió és a Schengeni Rendszer tagja, magyar állampolgárok érvényes útiokmány (személyi igazolvány, útlevél) birtokában vízummentesen utazhatnak Németországba. A németországi munkavállalás továbbra is előzetes engedélyhez kötött. - Tartózkodási napok száma külön bejelentés nélkül: 90 nap, ezt meghaladó tervezett tartózkodás esetén a helyi lakcímnyilvántartónál kell bejelentkezni. A megélhetési feltételek és az egészségügyi biztosítás meglétének igazolása után magyar állampolgárok tartózkodási engedély nélkül tartózkodhatnak 90 napon túl is Németországban. - A magyar állampolgárok a magyarországi lakóhely szerint illetékes Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által kiállított E111-es számú nyomtatvány alapján részesülhetnek sürgős és orvosilag indokolt esetben egészségügyi ellátásban. Az ellátás további feltétele, hogy rendelkezzenek egy német egészségügyi biztosító (Krankenkasse) igazolásával az E111-es nyomtatvány bemutatásáról.
Ünnepnapok
- Újév - Húsvét - május 1. - Pünkösd - október 3. - a német egység napja - Karácsony - az egyéb ünnepek és ünnepnapok tartományonként változhatnak
Északi részén a Germán-alföld tavakkal, morénahalmokkal ékesített síksága helyezkedik el, amely dél felé a sok tagból álló, folyóvölgyekkel szabdalt, természeti szépségekben gazdag Német-középhegységbe megy át. A középhegységet az ország nyugati felén a Duna-völgyétől déli irányban fokozatosan emelkedő Sváb-Bajor-medence és az Alpoknak az ország területére eső része határolja.
Gazdaság
Egy főre jutó GNP: 20 750 USD
ipari ország.
Kapcsolódó cikkek
Háljon autóban!
2010. augusztus 18.
Budapestről a kölni fényáradatba
2010. június 28.
A világ legmodernebb múzeuma lett az Albertinum
2010. június 22.
5 százalékos növekedést hozott novemberben Németországnak a berlini fal leomlása
2010. január 26.
Budapestről Hannoverbe: új közvetlen járat a Germanwings kínálatában
2010. január 14.
Egyre több a részeg pilóta
2009. november 23.
Jól jövedelmez Berlinnek a bunkerturizmus
2009. november 04.
Hét éve sikeresen szárnyal a Germanwings
2009. október 30.