
Már maga a látvány is megragadó. Az országot 3000 méter magas hegykoszorú öleli körbe, amely csak dél felé nyitott. A szakadékos völgyek lejtőin romantikus hangulatot árasztanak a jellegzetes széles tetejű andorrai parasztházak Már az első pillantás elárulja, hogy az emberek valamikor nagyon szegények voltak ezen a nehezen megközelíthető vidéken, ahol az év nagy részében a hótakaró borítja a tájat, s ahol egy pár birka, ló vagy marha már gazdagságot jelentett. Bár maga a hercegség alig változott több mint 700 éves történelme során, az andorraiak ma már életszínvonaluk csúcsairól is letekinthetnek Európa többi részére.
A fővárosban, Andorra la Vellában s az országban lévő mindössze 50 apró településen élők nagy része nem is andorrai. A legtöbben spanyolok, franciák és portugálok, de élnek itt angolok, németek, afrikaiak, ázsiaiak is, és természetesen az andorraiak, akik két államfő: Franciaország államelnökének és a spanyolországi Urgel püspökének alattvalói. Csak ez a 12 000 andorrai polgár rendelkezik a hercegség áhított útlevelével. Az idegeneket voltaképpen megtűrik ebben a csaknem adómentes földi és (a téli sportok) paradicsomában, ahol nincs vám, a szociális szolgáltatások kiválóak, az iskolarendszer példamutató, a betegellátás ingyenes és a nyugdíj magas.
Az andorraiak hivatalos nyelve a katalán, a szomszédos Katalóniának és fővárosának, Barcelonának a nyelve. Kiváltságaik természetesen gondot is okoznak. Az országban dolgozó több ezer spanyol már itt született gyermeke például sehol sincs nyilvántartva Spanyolországban. A szülők abban reménykednek, hogy Andorra egy szép napon mégiscsak megadja a gyermekeknek az állampolgárságot jelentő andorrai útlevelet, s így "igazi" andorraiak lehetnek. Ez azonban egyelőre csak remény, hiszen ahhoz, hogy valaki megkapja az állampolgárságot, legalább 20 évig kell élnie a kis paradicsomban, s legalább egy andorrai őst felmutatnia. Elképzelhető, hogy van gyorsabb út is az áhított cél felé, de az bizonyára igen drága.
Aki turistaként érkezik Andorrába - és az alacsony árak miatt igen népszerű úticél a miniország-, az igyekszik az államocskát éppen az utolsó csepp benzinnel elérni, mivel itt az üzemanyag is olcsóbb. A tulajdonképpeni "főközség": a főváros pezsgő bazárjában a csaknem az összes világmárkát elfogadják fizetőeszközként. Annak viszont, aki ki tud szabadulni a bazári forgatagból és az elképesztő gépkocsiforgalomból, érdemes egy kis időt szánnia az eredeti Andorrára, a román stílusú kápolnák országára, ország jellegzetességeit jelentő félköríves kőhidakra (nem egy közülük ezeréves) a vad hegyipatakok felett, a világ egyik legrégibb parlamentjére, vagy a büszke a meggyőződésen alapuló békés hagyományokra: "Mi nem vagyunk sem spanyolok, sem franciák, mi andorraiak vagyunk."
Aki vállalkozik erre az ismerkedésre, az hazatérve a hegyekkel koronázott kis országból, bizonyára el fog gondolkodni, hiszen mi más is némely nagy birodalom, mint zsákmányolt, majd újra elvesztett terület? És mit is jelent a nagyhatalmak számtalan háborúban szerzett tekintélye és befolyása a békés kis Andorrához képest, melynek ugyan nincs szerepe az emberiség történelmében, de ahol nincs munkanélküliség s lényegében bűnözés sem.