Siracusa

A következő évszázadokban a várost két nagyobb földrengés sújtotta (1524, 1693), 1792-ben pedig pestisjárvány tört ki. Siracusa 17. századi rombadőlése örökre megváltoztatta a város arculatát, de az egész Val di Noto elnevezésű földrajzi régióra (kb. a sziget délkeleti partvidéke) erőteljes hatással volt. Az itteni városokat a szicíliai barokk stílusában építették újjá, amelyet Dél-Olaszország egyik legjellemzőbb művészeti vonásának tartanak. Az 1837-es kolerajárvány a Bourbon uralom elleni lázadáshoz vezetett. Büntetésképpen a provincia székhelye Notóba került át. A lázadást azonban nem tudták teljesen elfojtani: Siracusa az 1848-as forradalmakban is szerepet vállalt.

Olaszország 1865-ös egységesülése után Siracusa újra a provincia székhelye lett. 1870-ben elbontották a városfalakat, és megépült az Ortygia szigetére vezető híd is. A következő évben már vasútvonal is vezetett Siracusába.

A második világháború alatt (1943) a szövetséges és a német bombázások egyaránt súlyos károkat okoztak a városban. A háború után a város északi negyedei vad növekedésbe kezdtek, melyet az erőteljes iparosodás fűtött.

Ma 125 000 ember él Siracusában. A turistákat a rengeteg látványosság és érdekes történelmi helyszín vonzza ide (mint pl. a Dionüsziosz füle, egy érdekes barlang). A kilencvenes évek eleje óta folyik a belső városrész rekonstrukciója.

Ókori emlékek

Apollón temploma. A bizánci időkben keresztény templomként, az arab uralom idején pedig mecsetként szolgált.
Arethusza szökőkútja. Ortygia szigetén található. A legenda szerint Arethusa nimfa, aki Alpheusz elől menekült, itt lelt menedékre.
A színház, melynek caveája (az a hely, ahol a vadállatokat tartották) a legnagyobb, amelyet az ókori görögök valaha is építettek. 67 sorból áll, 9 részre van felosztva, és 8 folyosója van. Az épületből csak a színtér és a zsöllye maradt meg részlegesen. Az építményt, mely még ma is használatban van, a rómaiak saját igényeik szerint alakították át, így pl. alkalmas lett cirkuszi játékok megrendezésére is. A színház mellett van a latomìe, a kőfejtő. Az ókori időkben rabokat tartottak itt. A leghíresebb ilyen üreg a Dionüsziosz füle elnevezést viseli („Orecchio di Dionisio”), jellegzetes alakja miatt.
A római amfiteátrumot részben a sziklás talajba vájták. A színtér közepén téglalap alakú mélyedés látható, itt voltak a díszlet gépezetei.
Az úgynevezett Arkhimédész sírköve a Groticelli nekropoliszban van. A római kori sírkövet két dór oszlop díszíti.
Az olümpiai Zeusz temploma a várostól három kilométerre található. A Kr. e. 6. században épült.

Templomok
A Katedrálist Zosimo püspök építtette a 7. században Ortygia szigetén, a Kr. e. 5. században épült Athéné Templomának helyén. Dór stílusban épült, rövidebbik oldalain 6, a hosszabbik oldalain pedig 14 oszloppal. Falaiban még ma is láthatók a régi templom maradványai. A görög kori épületnek három lépcsőfoka volt. A templomnak egy fő- és két mellékhajója van. A főhajó tetőszerkezete a normann korból való, csakúgy, mint az apszis mozaikképei. A homlokzatot Andrea Palma építtette újjá 1725 és 1753 között, két sor korinthoszi oszloppal, és Ignazio Marabitti szobraival. A belső rész legérdekesebb darabjai kétségkívül a márvány szenteltvíz-tartó (a 12.-13. századból), St. Lucia ezüst szobra (Pietro Rizzo keze munkája, 1599), Luigi Vanvitelli cibóriuma, és a Madonna della Neve c. szobor, mely kb. annyit tesz, mint "Madonna a hóban" (Antonello Gagini munkája, 1512).
Santa Lucia bazilikája egy bizánci kori templom, ami a hagyomány szerint 303-ban, Szent Lúcia mártíromságának helyszínén épült föl. Jelenleg is látható külsejét a 15.-16. században kapta. Legősibb részei szépen megmaradtak, például a kapuzat három, félkör alakú apszissal. A templom alatt húzódnak Szent Lúcia katakombái.